Szerda, 2024-12-04, 8:18 PM Üdvözöllek Vendég

Honlap-menü
Statisztika

Online összesen: 5
Vendégek: 5
Felhasználók: 0
Főoldal » 2015 » Október » 11 » A török vezetés az ISIS-szel üzletel
1:23 PM
A török vezetés az ISIS-szel üzletel

Egy orosz elemző oldal bizonyítékokat szerzett arról, hogy a törökök vagy direktben, vagy közvetetten, de az ISIS terrorista szervezettel üzletelnek.

A történet ott kezdődik, hogy a fent említett oldal (szándékosan nem adunk ki forrást) azon az úton indult el, hogy feltűnően sok új jármű kerül az ISIS birtokába. Heteken keresztül gyűjtögették a képeket, amiket a terroristák töltöttek fel a netre. Facebook, híroldalak, Youtube, és ahány helyen csak lehet. Embereik pedig ezen hetek alatt egymással hasonlították össze a képeken látható járműveket. Eredmény? Az ISIS több ezer, vadonatúj, legutolsó típusú Toyota terepjáróval rendelkezik.

Az amerikai közlés szerint az ISIS kb. 300 Toyota terepjárót zsákmányolt a hadjáratai során, amely az amerikai, vagy az iraki hadseregben volt. A képeken apró részletek alapján mérték fel, hányszor szerepel egy jármű. Figyelembe vették a terepszín festésének különbségeit, a felszereltséget, sérüléseket. Több ezer járműről van szó. Felvetődik a kérdés, ha Japán nem szállít a háborús Szíriába Toyota terepjárókat, honnan van az ISIS-nek több ezer, a legújabb típusú terepjáróból ennyi?

A nyomozást folytatták, és nagyon meglepő dolog derült ki. Az ISIS által elfoglalt területeken folyik az olaj kitermelése. Mivel semmilyen más irányba az olaj nem mehet, kizárólagosan Törökország marad, tehát a török vezetékek működnek. Különböző kapcsolatokon keresztül az oldal munkatársai igyekeztek megtudakolni, valóban működnek-e a Szíriából Törökország felé futó vezetékek, vagy más módokon kerül olaj a határ túloldalára. A nehezen kerített forrás elmondta, hogy napi egymillió dollár értékű olaj kerül át Törökországba. Márpedig ilyen mennyiség nem kerülhet oda úgy, hogy arról a török vezetés ne tudjon. A forrás szerint nem vezetéken megy az olaj, napi 400 kamion mennyiség megy át a határon. A török hadsereg tudta nélkül? Vagy tudtával, de akkor az egész politikai vezetés is tud róla.

Nagyon érdekes az, hogy amikor az USA annak idején Irakot kezdte bombázni, azonnal az olajkutakkal kezdte. Persze ráfogták szerencsétlen Husszeinre, hogy saját kútjait gyújtja fel. Mindez bevált volna, ha valamilyen véletlen (?) folytán nem kerül elő egy szerződés arról, hogy már a bombázások előtt hónapokkal döntés született arról, melyik cégek fogják újjáépíteni a lerombolt olajkutakat. Érdekes, hogy az USA hónapok óta bombázza az ISIS állásait, infrastruktúráját (állítólag), de napi egymillió dollárnyi olajat tudnak kiszállítani az országból terroristák? Terroristákkal lehet üzletelni? Nem tiltja ezt véletlenül vagy egy tucat nemzetközi törvény?

Ezek után az oldal már csak egy dolgot vizsgált meg. Hova szállít a Toyota ilyen mennyiségben járművet? Törökországba. Csodálkozunk? Nincs min. Az egész történetet megfűszerezi a szír hadsereg információja,  amelyek szintén orosz oldalakon fedezhetőek fel. A szír hadsereg az orosz előkészítő bombázások után több ponton előrenyomult. Ideje volt már ennek a lépésnek, mert a szír hadsereg az elmúlt fél évben – igaz, hogy jelentéktelen sivatagokat, de – nagy területeket vesztett el. Az iparilag fejlett területeken jól szerepel a hadsereg, de a tavasszal kezdett nagyarányú ISIS hadjárat képes volt a hadseregtől területeket foglalni vissza, olyanokat, melyeket már korábban a hadsereg felszabadított.A szír hadsereg jelentése szerint, azokban az elfoglalt állásokban, amelyeket az oroszok lebombáztak, és onnan nem volt kinek visszafoglalni, hihetetlenül modern fegyverzetet találtak. A legmodernebb páncéltörő fegyvereket, pillanatnyi műholdas képeket katonai műholdakról, a legfejlettebb kommunikációs eszközöket és területmegfigyelő elektronikai eszközöket találtak. Mozgás- és lépésfigyelők, kihelyezett kamerák, kisebb teljesítményű drónok. Az is kérdés, hogy ezek megfelelően alapos és időigényes kiképzésére volt-e lehetőség, vagy esetleg idegen hadseregek katonái is ott voltak az eszközök kezelésére?

Tudjuk, hogy a hibrid háború alantas és mocskos fajtája a háborúknak. Miközben nyugati nagyhatalmak emberi jogokról pofáznak, közben éppen ők tipornak sárba minden emberi jogot, tesznek tönkre millió szám életeket, sorsokat. Üzletelnek a háttérben a legmocskosabb emberekkel és szervezetekkel. Támogatnak olyan szervezeteket, melyek életeket oltanak ki, szabadságra hivatkozva harcolnak azért, hogy embereket és népeket nyomjanak el, vallásokat igyekezzenek kiirtani, és nyersanyag forrásokat szerezzenek meg nyugati hatalmaknak. A mögöttes szándék? Egyedül a pénz. A pénz isten imádata. Hódolnak előtte, még ha milliók halnak is bele, még ha saját magukat sodorják veszélybe, akkor is.

Megtekintések száma: 457 | Hozzáadta:: Dögevő | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
avatar
Naptár
«  Október 2015  »
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031
Barátaink:
  • PSA
  • M.B.T.A
  • S:M:A:T
  • Paracord
  • Közösségi oldal
    Belépés
    Copyright MyCorp © 2024