Fontos elem továbbá, hogy nemcsak a támadást háríthatjuk el, hanem a támadásra utaló közvetlen fenyegetést is. Míg a támadó magatartás felismerése általában egyszerű, a fenyegető helyzet megítélése már nem ilyen egyértelmű. Hogy a fenyegető helyzet fennállt-e, az egy esetleges büntetőeljárás során bizonyítási kérdés, amelyet általában az összes körülményt figyelembe véve állapít meg a bíró. Nyilván támadásra közvetlenül utal, ha valaki felemelt ököllel vagy kirántott késsel közelít felénk, de a fenyegetés megvalósulhat verbálisan is (elkövető kijelentései, hangneme). Fenyegetés esetén akkor léphetünk fel jogszerűen, ha a fenyegetés kellően konkrét és a támadás tényleges bekövetkezésétől valóban tartani lehet. A bírói gyakorlat szerint támadás mindezek mellett egyoldalú kell, hogy legyen, a törvény nem részesíti jogos védelemben például egy kölcsönösen kiprovokált verekedés résztvevőit.

A törvény nem határozza meg sem a támadás, sem pedig az elhárítás vagy védekezés eszközeit, módját. Fontos azonban, hogy a védekezés lehetősége csakis a támadó (fenyegető) irányában áll fenn. Ez a több személy általi elkövetés esetén lehet érdekes, hiszen ebben az esetben a védekező cselekménye csak akkor jogszerű, ha a jogos védelem feltételei valamennyi támadó (fenyegető) esetén érvényesülnek. Ha egy több fős társaságból csak egyvalaki támad ránk, akkor a védekezés (elhárítás) lehetősége nyilván csak vele szemben áll fenn. Amennyiben a többiek is támadó magatartást fejtenek ki (pl. lefognak) vagy a fenyegetnek (pl körbevesznek, kést rántanak,stb.), úgy a védekezés velük szemben is jogszerű. A jogos védelem lehetősége időben és térben is korlátozott, hiszen csak addig áll fenn, amíg maga a veszélyhelyzet fennáll. Ez például azt is jelenti, hogy ha a fenyegető mégsem támad meg, vagy visszalép (mert például a társai lebeszélik róla), akkor a jogos védelmi helyzet megszűnik. A jogos védelem talán legtöbb vitára okot adó követelménye az arányosság, vagyis az a követelmény, miszerint a védekezésnek arányban kell állnia a támadás súlyával, másfelől ha az adott szituációban több lehetőség is kínálkozik a támadás elhárítására, ezek közül a lehető legenyhébbet kell választani. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha bottal közelít felém egy támadó és nálam van egy kés, akkor azt el kell dobnom, és gyorsan botot keresni a védekezésre, hogy az arányosságot betartsam. Ez abszurd és irreális elvárás lenne. A követelmény sokkal inkább azt jelenti, hogy nem követhetek el a támadó sérelmére olyan cselekményt, amely a hétköznapi felfogás szerint is súlyosabb, mint amire az ő támadása irányult. Természetesen a bíróság ezekben az esetekben vizsgálja, hogy a támadó, illetve védekező szándéka mire irányult, illetve, hogy a védekező szemszögéből miként volt értelmezhető a támadó magatartás. Nyilván nem mindegy, hogy rablás esetén a támadó öléssel fenyegetőzve vagy anélkül szólítja fel áldozatát vagyontárgyainak átadására. Az arányosság követelménye a bírói gyakorlat szerint nem áll fenn, ha a támadó a védekező életére tör, hiszen ha meg akarnak gyilkolni, akkor bármilyen kárt okozok a támadónak, az arányos lesz. Az arányosság megítélélése nem korlátozható a támadónál, illetve védekezőnél lévő fegyverek, eszközök vizsgálatára, mivel az arányos védekezést számos egyéb körülmény befolyásolja (támadó és védekező neme, kora, termete, fizikai adottságai, támadók száma, stb.).