8 óra alatt 855 migránssal intézkedtek a rendőrök. Macedóniába 24 óra alatt közel 8000 menekült érkezett. Hétfőre felkerülhet a vasúti kapu is. A DK látogathatóvá tenné Röszkét.
15.30 óra: nyugalom van a röszkei gyűjtőpontnál, pedig sűrű és nagy csoportokban jönnek a menekültek. Viszont sokkal összehangoltabbnak tűnik az elszállításuk, folyamatosan szállnak fel a buszokra. Most is legalább 8 csuklós járművet számoltunk meg. A gyűjtőponthoz vezető utat lezárta a rendőrség, hogy a buszok zavartalanul tudják szállítani a migránsokat - ezért a tábor most csak gyalogosan megközelíthető az újságíróknak is. Rengeteg a segélyszervezet, a segítő, mindenki kap ételt, italt, banánt, meleg ruhát.
DK: tegyék látogathatóvá a röszkei menekülttábort!
A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy tegye látogathatóvá a röszkei tábort, illetve, hogy a kerítés építésére és a katonák odatelepítésére szánt keretből fordítson pénzt a tranzitzóna emberséges kialakítására is - közölte pénteken az MTI-vel a párt elnökségének egyik tagja.
Ara-Kovács Attila azt javasolta, hogy a kormány irányítson ezer szakembert - pszichológust, orvost, tolmácsot, ügyintézőt - a déli határra, hogy az adatok felvétele és a továbbutazás feltételei biztosítottak legyenek.
Az ellenzéki politikus szavai szerint a DK-t felháborította a röszkei menekülttáborban tartott ételosztást bemutató videó, ami után már érthető, hogy az Orbán-kormány miért nem enged be senkit a röszkei menekülttáborba, sem a sajtót, sem az ellenzéki politikusokat, sem a külföldi megfigyelőket, "mert ami ott történik, az embertelen és elfogadhatatlan".
A kormány a DK szerint nem tudja kezelni a menekültválságot, a kerítés nem állítja meg az emberáradatot. Eközben - folytatta - a kabinet lemondott a tranzitzónák felépítéséről, amelyek fedelet, meleget és higiéniás biztonságot adnának a bejutni akaróknak. A kormány nem akarja elfogadni az Európai Unió többször felajánlott anyagi, szervezeti, infrastrukturális és szakemberi segítségét - értékelte Ara-Kovács Attila.
Szerinte ha megjelennek a térségben a "kiképzetlen, de fegyverrel is rendelkező" katonák, elszabadulhat a pokol Magyarország déli határain.
Hétfőn helyére kerülhet a vasúti kapu
Nagy lendülettel zajlik a határkerítés építése, a magyar-szerb határnak a migráció által leginkább érintett pontján, Röszke térségében - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Miközben csütörtökön még csak a gyorstelepítésű drótakadály jelentett fizikai korlátot a szántóföldön, péntek délelőtt már felkerült a pengehuzal a 3 méteres oszlopok Szerbia felé hajló úgynevezett hattyúnyakára is, illetve a drótháló az oszloptestekre.
Ugyanakkor az MTI tudósítója a Szeged-Szabadka vasútvonal és a határ metszéspontjában tanúja volt annak, amint a MÁV szakemberei felmérték a területet, a vasúti kapu építését előkészítendő. Ugyanis jelenleg a vasútvonal mentén áramlik Magyarország felé a migránsok legnagyobb tömege.
Az ottani beszélgetésből kiderült, hogy szombaton megkezdik a vasút által a határkerítésen ütött rést elzáró kapu tartóoszlopainak a betonozását, és hétfőn a helyére is kerül a kapu.
Eközben folyamatosan érkeznek a migránsok a szerb oldalról, ám a hét elején tapasztaltakkal szemben - amikor 4-5 óránál tovább is a szabad ég alatt várakoztak - most szinte azonnal buszokra szállítják őket. A járművek a határ közelében kialakított idegenrendészeti előállítókba viszik a migránsokat, ahol ellátást kapnak.
Ez azt jelenti, hogy amint odaérnek a vasút és a közút metszéspontjában létrehozott gyűjtőponthoz, azonnal buszokra kerülnek. A gyűjtőponthoz vezető úton, több száz méter hosszan várakoznak a buszok, közöttük sok, a budapesti közösségi közlekedést kiszolgáló jármű.
Ugyanakkor már megérkezésükkor étellel, itallal kínálják a migránsokat a gyűjtőpontnál tevékenykedő segélyszervezetek, illetve szükség szerint ruhával is ellátják őket. Az esős időben igen kelendőek voltak a gumicsizmák, illetve nagy igény mutatkozott a gyerekcipőkre.
Az MTI tudósítója a rendőrségi járművek mellett honvédségi terepjárókat és katonai szállítójárműveket is látott a gyűjtőpontnál.
Négy fős tanács vesz részt a migrációs ügyek tárgyalásában
A Szegedi Ítélőtábla is bekapcsolódik a migrációs ügyek elbírálásába. Ennek keretében az ítélőtábla egy 4 fős büntetőtanácsa és annak munkavégzéséhez szükséges tisztviselők vesznek részt a Szegedi Törvényszéken folyó büntető migrációs ügyek tárgyalásában - tájékoztatott Bátyi Zoltán sajtótitkár.
Azt írta közleményében, hogy az ítélkező tevékenység feltételeinek kialakítása folyamatban van. Az ítélkezéssel kapcsolatos hírekről a jövőben rendszeresen tájékoztatjuk a sajtót és ezen keresztül a közvéleményt.
11:45 - A migránsoknak szinte semmit nem kell várni, egy busz folyamatosan nyitott ajtóval várakozik. Addig nem indul el, amíg teli nem lesz. Közben újabb sátrat építettek a bevándorlóknak.
11:35 - Egyre több katonát látunk az épülő kerítés mellett. Az egyik hátán egy gépkarabély volt. Valószínűleg felmérik a terepet.
220 óra közmunka a fuvarozónak
Gyorsított eljárásban 220 óra fizikai munkakörben végrehajtandó közérdekű munkára ítélt a Szegedi Járásbíróság egy helybéli férfi, aki három szír határsértőt fuvarozott volna el a Tisza-parti városból Budapestre - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-t.
Juhászné Prágai Erika közölte, a vádlottat jogellenes tartózkodás elősegítése vétségében mondta ki bűnösnek a bíróság.
Az ítélet szerint a büntetlen előéletű B. Á. augusztus 17-én reggel Szegeden, a Szentmihályi úton megállapodott három szír állampolgárral abban, hogy fejenként 250 euró ellenében Budapestre szállítja őket. Nem sokkal az indulás után a rendőrök megállították a gépkocsit.
A büntetlen előéletű férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését.
A bíróság ítéletét a vádlott és védője tudomásul vette, míg az ügyész súlyosításért, felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.
Nyolcezres tömeg tart Magyarország felé
Mintegy 7600 migráns, többségében a szíriai háború elöl menekülő ember érkezett Macedóniába a szomszédos Görögországból 24 óra alatt, szerda estétől csütörtök estig - közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik képviselője a két ország határán.
A migránsok egyre növekvő számban áramlanak a Balkánról Magyarország felé, azóta, hogy Görögország kompokkal Athénba szállítja a szigeteit elárasztó menekülteket. A görög fővárosból az emberek Macedónia északi része felé veszik az irányt.
Alexandra Krause, az UNHCR vezető tisztviselője hangsúlyozta: "Görög kollégáinktól arról értesültünk, hogy (az emberekkel teli) buszok úton vannak, jönnek, és folyamatosan érkeznek".
A szkopjei 24vesti.mk nevű hírportál beszámolója szerint Macedóniában a mozdonyvezetők sztrájkja miatt továbbra sem közlekednek a menetrend szerinti vonatok a görög-macedón határon fekvő Gyevgyelija és az északi, macedón-szerb határon lévő Tabanovce között. A migránsok ezért autóbuszokkal és taxikkal jutnak el egyik határtól a másikig.
A vasúti hatóságok néhány szerelvényt ugyan elindítottak a határ felé, amelyekkel mintegy kétezer migráns kelt útra, a többi, körülbelül négyezer menedékkérő pedig autóbuszokkal és taxikkal utazott.
Mintegy ötven busz és ötven taxi közlekedik a két határállomás között becslések szerint 5-6 ezren haladnak át az országon naponta.
11:20 - A rendőrök mellett fegyveres katonák várták a síneken érkező menekülteket, az épülő kerítés szomszédságában.
|